Linistry – digitális ügyfélhívó és időpontfoglaló rendszer

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin

A Linistry, a felkapott hazai startup már nemzetközi szinten is folyamatosan hódítja a piacot. A vállalat egy korábban megoldatlan problémára kínál zseniális megoldást: olyan digitális, felhőtechnológián alapuló, ügyfélhívó és időpontfoglaló rendszert fejlesztettek le az évek folyamán, mellyel végre elfelejthetjük a helyszínen kialakult kígyózó sorokat. Az ügyfelek számára roppant egyszerűen kezelhető rendszerrel a bankok, szalonok, kereskedelmi üzletláncok, kormányzati szereplők, rendezvényekkel foglalkozó vállalatok közül már most többen lecsaptak, és más területeken is sikerrel kamatoztatják a benne rejlő lehetőségeket.

A Linistry megoldásával nem csak jobb ügyfélélmény valósulhat meg és hatékonyabb ügyintézés mehet végbe, de környezetbarát is: nincs szükség többé papír alapú sorszámozásra sem. Ráadásul nem is lehetne aktuálisabb a megoldás az egészségmegőrzés szempontjából, hiszen az ilyen jellegű személyes kontaktusok számát érthető módon mindenki minimalizálni szeretné.

Hogyan zajlik a távoli bejelentkezés?

A Linistry megoldása abban is különleges, hogy nem csupán egy előre csomagolt, „dobozos” alkalmazásról, hanem egy szabadon, az üzleti igényekhez specifikálható keretrendszerről beszélhetünk, amelyhez nem kell alkalmazást telepíteni, a sorba álló embereknek sem és a szolgáltatást bevezető cégek számára sem. Bármilyen web böngészőből működik. A cégek a szolgáltatást egyetlen link elhelyezésével elérhetővé tehetik a web oldalukon.

Ennek megfelelően az egyes felhasználási területeken más-más ügyfélkezelési folyamatot tud támogatni. Egyszerre képes kezelni a távolról sorszámot húzókat, a helyszínen várakozókat és az időpontot foglaló ügyfeleket.

Standard esetben az alábbi módon mehet végbe az ügyfél útja:

1. Időpontfoglalás

Az ügyfél távolról, akár otthonról – mobilon vagy más digitális eszközön - is kérhet időpontot. A sikeres foglalás végeztével kap egy digitális jegyet folyamatosan frissülő sorra kerülési és egyéb információkkal (opcionálisan kitölthető űrlappal, kérdőívvel vagy tájékoztatóval). Erről email, vagy akár SMS megerősítést is kaphat, amelyben a digitális jegyre mutató link is megjeleníthető.

2. Helyszíni bejelentkezés (opcionális)

Önkiszolgáló bejelentkezési lehetőség is kialakítható az ügyfélszolgálatokon elhelyezett érintőképernyős eszközökön. Az ügyfél szolgáltatást választ és megadhat egy megszólítást. Hosszú helyszíni várakozás esetén lehetőség van mobilszám megadásával távolról várakozni. Telepítendő eszköz nélkül is működik, ha valaki fogadja az ügyfelet és regisztrálja a Linistry felületén.

3. Sorban állás nélküli várakozás

Nincs szükség sorban állásra, az ügyfél szabadon rendelkezik a várakozási idővel, más dolgait intézheti közben.

4. Értesítés a közelgő szolgáltatásról

Az ügyfél telefonon -- email, vagy SMS -- értesítést kap arról, ha hamarosan ő következik és indulhat a helyszínre.

5. Ügyintézés

Az ügyfelet sorszámmal és/vagy az általa megadott megszólítással (ha van ilyen) szólítják a kiszolgálópulthoz. Az ügyfelet a helyszínen nevén, bejelentkezésnél megadott megszólítással szólítják a pulthoz / ablakhoz / irodába.

1. Távoli bejelentkezés

Az ügyfél távolról, akár otthonról – mobilon vagy más digitális eszközön - is beállhat a sorba, sorszámot húzhat. Ezzel virtuálisan beáll a sor végére, a telefonja sorban áll helyette. Egy digitális jegyet kap,  folyamatosan frissülő sorra kerülési és egyéb információkkal (opcionálisan kitölthető űrlappal, kérdőívvel vagy tájékoztatóval).

2. Helyszíni bejelentkezés (opcionális)

Önkiszolgáló bejelentkezési lehetőség is kialakítható az ügyfélszolgálatokon elhelyezett érintőképernyős eszközökön. Az ügyfél szolgáltatást választ és megadhat egy megszólítást. Hosszú helyszíni várakozás esetén lehetőség van mobilszám megadásával távolról várakozni. Telepítendő eszköz nélkül is működik, ha valaki fogadja az ügyfelet és regisztrálja a Linistry felületén.

3. Sorban állás nélküli várakozás

Nincs szükség sorban állásra, az ügyfél szabadon rendelkezik a várakozási idővel, más dolgait intézheti közben.

4. Értesítés a közelgő szolgáltatásról

Az ügyfél telefonon -- email, vagy SMS -- értesítést kap arról, ha hamarosan ő következik és indulhat a helyszínre.

5. Ügyintézés

Az ügyfelet sorszámmal és/vagy az általa megadott megszólítással (ha van ilyen) szólítják a kiszolgálópulthoz. Az ügyfelet a helyszínen nevén, bejelentkezésnél megadott megszólítással szólítják a pulthoz / ablakhoz / irodába.

Hasonlóképpen történik a folyamat, mint hagyományos sorszámhúzók használatával. Az ügyfél kiválasztja egy érintő képernyőn (pl.: tablet) a szükséges szolgáltatást és megadja a megszólítását, amelyet a behíváskor a képernyőn látni fog a kijelzőn. Papír sorszámot az ügyfél nem kap (nincs nyomtató, nem kell papírt cserélni, környezetbarát, költségtakarékos). Ha túl hosszú a várakozási idő, akkor a Linistry lehetőséget ad arra, hogy az ügyfél a sorszámhúzás után elhagyja a helyszínt és akkor jöjjön vissza, amikor hamarosan Ő következik. A Linistry SMS üzenetben értesíti, amikor vissza kell jönnie.

Linistry az MKB Banknál
Linistry az MKB Banknál

Megérkeztem funkció

Amikor az ügyfelek megérkeznek a helyszínre, az érintőképernyőn, vagy saját telefonjukon tudják jelezni, hogy megérkeztek. Ekkor kerülnek be az ügyintézők által behívható ügyfelek közé, vagyis nem fordulhat elő, hogy olyan ügyfelet szólítanak, aki még nem érkezett meg. Ezzel biztosítható, hogy az ügyfelek kényelemesen érkezhessenek a helyszínre és ne forduljon elő, hogy lemaradnak a szolgáltatásról. Rugalmasan állítható, hogy mennyit késhet az ügyfél. A behívó üzenet (email/SMS) tartalmazhatja, hogy meddig érvényes a jegy, vagyis mi a legkésőbbi időpont ameddig a helyszínre kell érkezni.

A Linistry a bejelentkezés sorrendjében teszi lehetővé az ügyfelek kiszolgálását függetlenül attól, hogy távolról, helyszínen, vagy időpontfoglalással álltak be a sorba. Lehetőség van tetszőlegesen behívni ügyfelet sorrendtől függetlenül is.

Mindeközben a háttérben a rendelkezésre álló adatok alapján a rendszer megmutatja, hogy a tapasztalatok alapján mikor számíthat több ügyfélre, milyen időszakokban van szükség több munkatársra, ami hozzájárul a hatékonyabb munkaszervezéshez.

Mit nyerhetnek még a vállalatok a Linistry-vel?

A speciális igényekre szabható, rugalmas ügyfélhívó-és sorkezelő rendszerrel kontrollálhatjuk, irányíthatjuk az érkező ügyfeleket, de ez még nem minden.  Az értékesítés támogatásában is nagy szerepet játszhat a megoldás, hiszen az ügyfelek a távoli sorban állás és időpontfoglalás során kiosztott digitális jegyen átböngészhetik az aktuális ajánlatokat, illetve kérdőív-kérdésekre válaszolhatnak. Tehát a távoli bejelentkezés során tetszőlegesen kommunikálhatunk ügyfeleink számára, sőt akár átirányíthatjuk őket az online felületekre is, hogy olyan esetben el se jöjjön a helyszínre, amit ma már online is el tud intézni. Ez lehetőséget ad arra is, hogy olyan dokumentumokat, információkat adjunk át az ügyfeleknek, amelyek fontosak, esetleg kötelezőek a helyszíni ügyintézés során.
 

Eközben természetesen a márkánkat is építhetjük: személyre szabott reklámüzenetek és a céges arculatnak megfelelő felhasználói felületek várhatják az ügyfeleket mind a helyszínen, mind a távoli bejelentkezés folyamán.

A Linistry segítségével tehát elkerülhető a tétlen várakozás: az amúgy várakozással töltött időt, értékké konvertálhatjuk. Növelhetjük a keresztértékesítési lehetőségeket, csökkenthetjük a vásárlók lemorzsolódását. A rendszer felhasználói statisztikákat is mutat, amelyek alapján a boltok finomhangolni tudják a folyamataikat, hogy kevesebben válasszák a sorban állást vagy a személyes ügyintézést, ha már van online lehetőség is.
A Kuala Lumpur-i Thai Nagykövetségen nem kell többet sorban állni.

Hab a tortán - Online rendelés helyszíni átvétel

Ma már sok vállalat használja az online rendelések átvételénél a Linistryt. Amikor az ügyfelük az online áruházban a helyszíni átvételt választja, a visszaigazoló emailbe egy linket helyeznek el, amely a Linistry időpontfoglaló felületére navigál. Itt az ügyfél jelezheti, hogy mikor jön a termékért. A munkatársak így elő tudnak készülni az átadásra és extra értékesítési lehetőséget biztosít. Több ügyfél sikeresen növeli meg jelentősen az átlagos kosár értéket azzal, hogy az átadáskor extra szolgáltatásokat értékesítenek az ügyfelek számára.

Mi a helyzet a bevezetéssel?

A Linistry felhő alapú szolgáltatása telepítés nélkül elindítható és akár napokon belül bevezethető. A rendszerbe épített szerteágazó beállítási lehetőség hosszadalmas fejlesztésektől kíméli meg a vállalatokat. A Linistry elérhető akár induló beruházás nélkül is, és árazása is barátságos: csakis a használat arányában fizetendő. A rendszer kompatibilitásával sem lehet gond: már számos infrastruktúrában, számos hardvergyártó termékével történő együttműködésben bizonyította rugalmasságát. Igény esetén felállítható ugyan egy új eszközpark, de a Linistryt úgy tervezték, hogy használható legyen a meglévő informatikai állománnyal is.

Technológia Azure alapokon

A Linistry innovatív rendszerének fejlesztésekor a legfontosabb irányelv az volt, hogy miként tehetik az ügyfelek szolgáltatásait hatékonyabbá és még sikeresebbé a digitális megoldások segítségével. Ehhez olyan alapot kerestek, mellyel jól tudnak alkalmazkodni a hirtelen növekvő terhelésekhez, drasztikusan emelkedő ügyfélszámokhoz, miközben maximálisan megfelelhetnek az adatvédelmi szabályozásoknak is.

Így esett a választás a Microsoft Azure könnyen skálázható felhőszolgáltatásra. Az Azure felhőplatformjának szerverei a világon már több mint 54 régióban érhetők el, melyek száma folyamatosan bővül. Ennek köszönhetően minden szolgáltatás redundáns és geo-redundáns védelemmel is elérhető. Így a Linistry infrastruktúrája több lábon tud állni, nem fordulhat elő jelentős szolgáltatáskiesés.

A Linistry eredetileg nagyvállalatok számára kifejlesztett megoldás, ezért ennek megfelelő biztonságos és nagy rendelkezésre állású architektúrával rendelkezik. A piacon azonban nem volt elérhető árú ügyfélhívó megoldás, amely képes a távoli sorba állás kezelésére is, ezért tették elérhetővé a kis és középvállalatok számára.

A biztonság érdekében a Linistry a személyes adatokat tároló rendszereit kétfaktoros hitelesítéssel védi, valamint a Microsoft Azure számos biztonsági beállítását használja.  Ilyen beállítás például a titkosított SSL kommunikáció is. Ezen felül az SQL adatbázist tűzfal védi, és azzal kizárólag csak meghatározott IP címről lehet kapcsolatot létesíteni. Az API interfészeket az SSL védelem mellett OAuth autentikációval is hitelesítik. Természetesen az Azure platform adminisztrátori felületeit is multifaktoros autentikációval védik. Ezen felül a jogosultsági szintekhez megfelelő felhasználói adathozzáférés lett beállítva. A GDPR megfelelőség egyik fontos eleme továbbá, hogy a  Linistry a kiszolgálás után törli a személyes adatokat (telefonszám, emailcím, megszólítás), így is védve az ügyfelek adatait.

Felkeltette az érdeklődését a Linistry megoldása?

Vegye fel velünk a kapcsolatot!