ÚJ!   Elindult a HRP Azure videó tréning sorozata! További információk

Felhő vagy biztonság? Miért ne választaná mindkettőt?!

Az informatika a felhőbe megy. Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a 2000-es évek informatikai fejlődésének egyik legnagyobb hatású változása a “cloud computing” megjelenése és elterjedése volt. A kezdetben leginkább csak adattárolásra és megosztásra használt felhő mára egyre inkább a szoftver, mint szolgáltatás (SaaS) modell felé mozdul el. Ennek köszönhetően a cégek már egyre inkább nem telepített szoftverekben és éves licencekben, hanem az áramhoz, vagy az internethez hasonlóan rendszeresen fizetett szolgáltatásokban gondolkodnak.

Biztonságos-e a felhő?

Néhány éve még sok cégnél gondolták úgy, hogy “otthon”, a saját szerveren tárolt adatok nagyobb biztonságban vannak, mintha azok valahol, egy távoli felhőben lennének. Bár helyben is megteremthető a biztonság, de ez sok munkába és pénzbe kerül. A felhőben az ott tárolt adatok és a folyamatok olyan biztonsági szintje valósítható meg, amire a telepített szoftverek esetében csak a legnagyobb cégek lennének képesek.

Azure, a sokoldalú platform

Ebben a környezetben jelent meg az Azure, a Microsoft nyilvános felhőszolgáltatás-platformja. Az Azure az operációs rendszerek, programnyelvek, framework-ök, adatbázisok és eszközök széles skáláját támogatja, a legkülönbözőbb kombinációkban.

Az Azure platform fejlesztők és IT szakemberek millióit szolgálja ki. Velük szemben a legmagasabb biztonsági elvárásoknak kell megfelelni. A Microsoft többrétegű, a fizikai adatközpontokra, az infrastruktúrára és az Azure-beli üzemeltetésre is kiterjedő biztonságot nyújt számukra. Az Azure-adatközpontok a globálisan biztosított legmodernebb biztonsági technológiákon alapulnak. A technológia semmit sem ér azonban megfelelő szakértelem nélkül. Az Azure mögött egy több, mint 3500 fős kiberbiztonsági szakértőből álló csapat munkálkodik az Ön és a többi Azure-felhasználó érdekében.

Az Azure révén egy olyan, személyre szabott hardverekkel kialakított felhőt használhat, melyben a biztonsági vezérlők integrálva vannak minden hardverösszetevőbe és belső vezérlőprogramba, valamint további fenyegetések, például DDoS támadások elleni védelemmel is rendelkezik.

Megosztott felelősség

A Microsoft felhőszolgáltatása a felhasználókkal kialakított partneri viszonyon alapul. Ennek lényege a bizalom és a biztonság. A Microsoft gondoskodik a biztonsági kontrollról és nyújtja azokat a lehetőségeket, amiknek segítségével megvédheti adatait és alkalmazásait. A felhasználónál maradnak saját adatai és digitális identitása, az ő felelőssége ezek megvédése. Ön birtokolja tehát a telepített erőforrásokat és a felhős szoftverek kontrollált részét, ami típusonként eltérő lehet.

Látható biztonság: Security and Audit irányítópult

A biztonság megteremtésének alapvető fontosságú része az aktuális biztonsági helyzet áttekintése. Az Azure Security and Audit megoldása átfogó képet nyújt a szervezet informatikai biztonsági állapotáról, valamint a beépített keresési lekérdezésekkel segíti a problémák megoldását. A Security and Audit irányítópult egyetlen helyen jeleníti meg az Azure monitor naplók biztonsági adatait is. Az irányítóközpont segítségével láthatóvá válik az elmúlt 7 nap, az utolsó 24 óra,  vagy egy tetszőleges időszak összes eseménye.

Emellett beállíthatja, hogy a Security & Compliance funkció automatikusan végrehajtson bizonyos műveleteket, ha a rendszer egy adott eseményt észlel.

ÖSSZEGZÉS

Az Azure a Microsoft többrétegű biztonsági megoldásaira épít, ami a fizikai adatközpontokra, az infrastruktúrára és az Azure-beli üzemeltetésre is kiterjed. Az Azure-adatközpontokban alkalmazott, globálisan biztosított legmodernebb biztonsági technológiák révén cége jelentős versenyelőnyre tehet szert.